Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség - Mayer Gizella - Ne adjátok fel!

Mayer Gizella - Ne adjátok fel!

Kedves Elbocsátott, Ezután Elbocsátandó Volt Kollégáim, Dunaferres Ismerőseim!

Ne adjátok fel!

Mondom én ezt teljes joggal, akit 3 évvel ezelőtt vágott úgy pofán egy ukrán és egy magyar vasműs vezető, hogy majd belezakkantam. Miután ez a két vezető bele akart keverni az idiótizmusukba és károkozásaikba, csak annak a néhány nagyon jó embernek és a szakszervezeti felsővezetésnek köszönhetem, hogy a két féreg karmaiból kikerülhettem, kimenekítettek, akiknek a mai napig is hálával tartozom. Akkor a négyféle közgazdasági végzettségem ellenére SOS-an egy segédmunkási, 8 osztályos, folyamatos háromműszakos munkakört sikerült keríteniük nekem, amit zokogva megköszönve azonnal elfogadtam. Annak ellenére, hogy tudomásom szerint erről az ügyről az akkori vezérkar is tudott, ezekkel a vezetőkkel semmi sem történt. Az ukrán valószínűleg azóta már megcsinálta a maga kis bizniszét, a magyar pedig gondolom a havi kis hatszáz-ezréért azóta is folytatja az idiótizmusát.

Igen, borzalmas trauma 20 évi szellemi munka után (rengeteg kifizetetlen túlórával) lekerülni üzemi környezetbe, mind meghurcoltnak lenni, mind egzisztenciálisan bukni. Akkor nekem mérhetetlenül jól esett, hogy az első üzemi napjaimban a művezetőm lejött hozzám, érdeklődött felőlem és beszélgettünk.
Igen, felkészülhettek arra, hogy a "kvalifikáltabbja" eleve előítélettel fogadja majd a szellemi állományból odakerülőt, de keressétek meg a többi jobbindulatút és beszélgessetek velük, keressétek az ő bizalmukat. Én a főnökömmel is jól kijövök és egy nagyon szorgalmas ember.
Igen, át kell öltözni munkásruhába, bakancsba, betéve a ruhádat egy rozsdás, horpadt öltözőszekrénybe és sisakban kell közlekedni.
Igen, amikor az üzemben közlekedem, azt sem tudom, hogy a fejem fölé nézzek, nehogy rám essen egy 20 tonnás tekercs, vagy hasra ne essek a földön lévő cuccokban, de figyelnem kell a kemencékre és a forró tekercsekre is.
Igen, el kellett végeznem egy teherkötözői és egy gázos tanfolyamot is folyamatos 3 műszak mellett, persze jellemzően a saját szabadidőmbe esve, akár éjszakából kóvályogva is.
Igen, nagyon nehezen bírom az éjszakázást, ha délutános vagyok éjfélre érek haza, ha délelőttös vagyok fél 4-kor kelek és hétvégén, ünnepeken is dolgozom.
Igen, egy számítógépen többen kell, hogy dolgozzunk, olyan székeken ülve, hogy szétesnek alólunk.
De!
Igenis, így 50 évesen sem vagyok hajlandó elbutulni, évek óta angolt tanulok, saját szorgalomból, nem dunaferres pénzen, egy kanadai magyarral skype-olok hetente. Mint, ahogy évtizedekkel ezelőtt is önértékelésből 6 évet tanultam munkaidő után, egyedül nevelve két pici gyermeket, semmi segítség nélkül.
Igaz, hogy a Kislányom vegyésztechnikusként immár hét éve pucolja mások után a koszt Ausztriában jó pénzért, miután itthon még segédmunkát sem talált, igaz, hogy a mérnök Fiam Németországban kényszerül dolgozni, miután a kis családját itthon képtelen volt eltartani.
De!
Mindhárman úgy élünk, hogy sohasem derogált nekünk az alacsonyabb végzettségű munka (saját házat építettünk, betonoztunk, falaztunk, cipekedtünk). ... és a szeretetünk, törődésünk összekovácsolása nem engedi, hogy a bajban ne segítsük egymást. ... és a társadalmunk tragédiája, hogy a szorgalmas, törekvő fiataljaink elmenekülnek, zokogó édesanyákat itthonhagyva.
Végezetül!
Egyébként visszatetszőnek tartom, ahogy egyesek fikázzák - a munkahelyeikért reszkető - és a tiértetek elbocsátott dmg-s dolgozók munkaköreit. ...és sokra értékelem, hogy a csomagolós lányok a csarnokban, 8 órás álló fizikai munka mellett még erőt szánnak arra, hogy nekem messziről integessenek.
Mindezek tükrében sok erőt és kitartást, nem elkeseredést kívánok mindnyájatoknak! {fcomment}