Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség - Kutasi Zsuzsa - Hogyan döntsek?

Kutasi Zsuzsa - Hogyan döntsek?

Sorsok. Kit érdekel?

Az én sorsom csak engem és a családomat érdekli. Ilyen önző világban élünk, sajnos!

18 évesen, friss érettségizettként munkát kerestem. Édesanyám és a nővéreim a Vasműben dolgoztak. Azt gondoltam, hogy mindegy hova, csak NE a Vasműbe. Így sikerült az óragyárban elhelyezkednem. Közben (nagyon hamar!) megszületett a fiam. Az óragyárban eltöltött 7 év után közölték velem, hogy létszámfelesleg vagyok. Nem érdekelt akkor sem senkit, hogy egyedül, családfenntartóként nevelem a fiam, hogy az egész üzemből csak az adminisztrátor volt a felesleg. Az egyik nővérem éppen azzal nyugtatgatott, hogy családfenntartóként nem küldhetnek el. Nem így történt. Munkanélküli lettem 5,5 éves gyerekkel. Amikor leszámoltam, és gyűjtögettem a leszámoló papíromra az aláírásokat, kérdezgették, hogy mihez kezdek. Az akkori humánvezető a válaszomra („Nem tudom.”) azt mondta, hogy: „Legalább otthon lehetsz és nevelheted a fiadat!” Akkorra már elég sok feszültség gyűlt össze bennem, és erre a mondatra kitörtem: „Ha majd annyi pénzem lesz, mint amennyi eszed neked nincs! Megmondanád, hogy miből?”

Szerencsémre csak 3 hétig voltam munkanélküli, mert egy humánvezetőkből álló Bt-nél bejelentkeztem, akik vállalták, hogy a végzettségemnek, nememnek, koromnak és egészségügyi állapotomnak megfelelő helyet keresnek számomra és majd csak az 1. fizetésem bizonyos százalékát kérik ezért cserébe. Így kerültem be mégis a Vasműbe. Eleinte csak GYES-en lévő anyuka helyére, de aztán fél év után találtak nekem végleges munkahelyet. Ezen a végleges munkahelyen tényleg egy kis családra találtam a nagy családon belül. Elmondhatom, hogy eddigi életem majdnem felét ebben a kis családban töltöttem. Cserélődtek a tagok, de maradt az érzés. Még akkor is, amikor a nagycsalád magántulajdonba került. Mint minden családban, ebben a családban is voltak kisebb-nagyobb összezördülések, kibékülések. Voltak és még vannak is bomlasztó tagok, de jó volt a családba tartozni. Ebből a kiscsaládból kirúgtak egy éve, mert nem kellettem, nem kellett a munkám, tehát újra felesleges lettem. Hiába ismertem a kiscsaládot, a bővített családot, nem kellettem senkinek. Egy másik kiscsalád fogadott be. Olyan kiscsalád, amely kiscsaládról tudtuk, hogy nincs szükségük rájuk! Az egész családot ki akarták először szervezni, utána az a hír kezdett el terjengeni, hogy nem kiszervezésről, hanem megszüntetésről van szó! Akkor, amikor engem befogadtak, már kb. 1 éve ment ez a huzavona. Ennek ellenére nagyon szívélyesen fogadtak, segítettük egymást a munkában és erősítettük egymást lelkileg is. Aztán 2013. november 26-án véglegessé vált minden! Mindenki megkapta az értesítőjét! Együtt mentünk a csoportos létszámleépítési tájékoztatóra, aztán ki-ki a maga idejében az egyéni elbeszélgetésre. Az én egyéni elbeszélgetésemre 2013. december 3-án került sor, ahol kiderült, hogy másnaptól „R” állományba kerülök, és be se kell mennem! Nem foglalkoztak vele, hogy esetleg félbemaradt munkáim vannak, meg se kérdezték! Most ott tartok, hogy dönteni kéne, de hogy döntsek? A munkáltató „nagylelkűen” felajánlott olyan munkaköröket, amelyeket most DMG-sek töltenek be, olyan 95-98 %-ban váltó- vagy folyamatos műszakos, illetve fizikai, kb. 90 %-ban férfiaknak való, és szerintem 100 %-ban a 2. körben ezek a munkakörök lesznek leépítve. Ez az egyik lehetőségem. A másik lehetőségem, hogy az Acélalapítványt választom. Még az év elején is azt hallottam róla, hogy nagyon gyorsan cserélődnek a tagok, hogy ott csak kb. 2-3 hónapot tudsz eltölteni, mert mondvacsinált ürüggyel „nem együttműködő”-nek nyilvánítanak és kitesznek az alapítványból. Ráadásul a kuratóriumi tagok között olyanok ülnek a munkáltatói képviselők között és döntenek az alapítványba való bekerülésedről, akik most a Vasműből leépítenek. Számomra ez elég nevetséges, visszatetsző, stb. A harmadik lehetőségem a közös megegyezéssel való felmondás. Ekkor kapok végkielégítést is, ami az én esetemben a Vasműnél töltött évek után 5 + 3 hónap. Ez a legvéglegesebb megoldás a Vasműtől való elszakadásban.

Szóval, nem tudom, hogy döntsek.

1. lehetőség: Tudom, hogy nem „menthetek” meg DMG-st az elküldéstől, mert ha én nem vállalom el a munkáját, akkor elvállalja más, de nekem ez akkor is rossz érzés, hogy miattam kirúgnak mást. Ráadásul, ha mégis elvállalom, csak időhúzás az egész, mert a 2. körben szerepelhetek ismét, persze sokkal alacsonyabb bérrel, ami az Acélalapítványnál is és a végkielégítésnél is számít. Legalábbis számomra, mert a munkáltatónak még jobb. Az egyéni elbeszélgetésen elhangzott, hogy legkésőbb 2013. december 06-ig nyilatkoznom kell arról, hogy a felajánlott munkakörök közül melyiket fogadom el. Felmentem a megjelölt irodába, hogy nyilatkozzak, de hogy fogadhatnék el olyan munkakört, amit esetleg a későbbiekben a helyi vezető nem is nekem ajánl fel??? És ha mégis én vagyok a helyi vezető számára a kiválasztott, akkor a nyilatkozatom kötelez engem, hogy elfogadjam??? Nem tudták a választ! Nekem és sok más sorstársamnak legkésőbb 2014. január 19-ig kell(ene) döntenem a 3 lehetőségem közül! Miért akarnak akkor már 2013. december 06-án választásra kényszeríteni???

2. lehetőség: Az Acélalapítvány 1 évre kötne velem szerződést. Az első félévben 100 %-os (mostani!) bér, a második félévben 80 %. Képezhetem magam, amit az alapítvány 100 %-ban támogat. Állítólag most már számít a végzettség, képzettség, a kor, a nem és az egészségügyi állapot is. Az alapítvány vállalta azt is, hogy ha az első félévben talál számomra felajánlható munkakört, akkor az nem lehet a mostani bérem 80 %-ánál alacsonyabb. A második félévben ez a bérkorlát eltűnik. Ha esetleg én találok az első félévben magamnak munkát, akkor számíthatok az alapítványtól kb. 4 havi újrakezdési támogatásra.

3. lehetőség: A végkielégítés. Számolgattam. Kapok annyi nettót, hogy 1. vagy: egy ideig abból élünk a gyerekemmel, és minél jobban spórolunk, annál tovább tart! A 2. vagy: van 3 hitelem, ebből kettőt ki tudok végtörleszteni és talán marad még annyi, hogy megkockáztatok egy 2 hónapos Angliát, hátha ez alatt a 2 hónap alatt bejön kint egy olyan munka, amiért érdemes távol élnem a gyerekemtől, a családomtól.

Körülbelül, most ennyi jutott eszembe, hogy leírjam! Ti mit választanátok? {fcomment}