DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség

Aktualitások

A munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is értékelni kell



A válság ellenére is bónuszt fizet a magyar Suzuki.

 

A cég vezetése szerint a munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is értékelni kell – írja a HVG.

 

A jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzet ellenére a Magyar Suzuki úgy döntött – az Üzemi Tanáccsal történt egyeztetésnek megfelelően –, hogy a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak.
A Magyar Suzuki 2018-ban és 2019-ben összesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében. Idén 13,4 százalékos béremelésben részesült a fizikai állomány. Az átlag béremelés 12 százalékos volt a cégnél.

 

Az év elejétől visszamenőlegesen megítélt emelést a vállalat dolgozói már márciusban megkapták – írták.

A mostani kommüniké erről ugyan nem szól, de nem árt felidézni, hogy az esztergomi Suzuki március végén – a vírus tetőzése előtt – hatszáz embert elbocsátott. Ők kölcsönzött munkások voltak, többségük kelet-magyarországi, illetve ukrán.

Forrás: HVG


© 2024 Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Minden jog fenntartva