DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség

Aktualitások

Beperelte a szakszervezet a Dunaferrt az elmaradt szabadságos bérek miatt


Beperelte a szakszervezet a Dunaferrt az elmaradt szabadságos bér miatt - címmel jelent meg a merce.hu cikke.

Frissítés, július 14: Eredeti cikkünkben tévesen írtuk, hogy a Dunaferr a szabadságos bér teljes összegével tartozna, valójában ennek egy része már rendezve van, valamint az sem volt pontos, hogy a kifizetés egy hónapos csúszásban van, hiszen a kialkudott határidő július 10-e volt. A tévedésekért elnézést kérünk, azokat javítottuk.

Jogi képviselőjükön keresztül keresetet nyújtott be a Székesfehérvári Törvényszéknél a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége, miután a Dunaferr az kollektív szerződésben meghatározott, július 10-i határnapon túl sem rendezte teljes mértékben az elmaradt szabadságos béreket a dunaújvárosi vállalat dolgozói felé.

A huzavona közel egy hónapja indult, amikor kiderült, a kollektív szerződésben elvileg rögzített juttatást a cég menedzsmentje a szakszervezet többszöri jelzése és felszólításai ellenére sem akarta egy összegben teljesíteni a dolgozók felé, holott annak megfizetése a kollektív szerződésben egyértelműen ki volt kötve.

A Dunaferr Vasas munkavállalói eddig hagyományosan minden év június 10-ig bezárólag, a esedékes, havi alapbérrel együtt kapták meg a hatályos bérmegállapodás szerint az ennek összegéhez arányosított szabadságos bért, amely plusz juttatásként minden dolgozónak jár.

Molnár László, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője a Mércének elmondta, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökségével egyeztetve, tegnap úgy döntöttek, nem várhatnak tovább, így ügyvéd által végül polgári peres keresetet kellett, hogy benyújtsanak az illetékes törvényhozási szervnél, mivel a cég hetek óta semmiféle hivatalos csatornán nem kommunikál velük az ügyben.

„Az utolsó (június közepén történt) vállalati üzenet az volt, hogy részletfizetést ajánlottak fel, ennek a feltételeibe viszont nem tudtunk belemenni.”-tette hozzá.

A hivatalos tájékoztatást tegnap délelőtt tagságuk felé is megtette a szakszervezet.

„most átszakadt egy gát, eddig soha nem volt ugyanis arra példa, hogy megkötött megállapodásokat egyoldalúan valaki felrúgjon, és semminek vegye.”

-mondta Molnár, megemlítve, hogy tavaly óta a szakszervezetekkel szembeni, ellenséges légkör miatt a munkáltató „immár mindent megtesz azért hogy ellehetetlenítse” a munkájukat. Felidézte, hogy már 2019 közepén is voltak viták a Dunaferr és a szakszervezet között, erre volt példa az is, hogy tavaly a SZÉP-kártyás juttatások igényfelmérése után is próbálkozott az egy összegben való kifizetéstől eltérni a Dunaferr, ebbe a Vasas akkor nem ment bele, mire a cég felmondta az addig egyezség alapján biztosított irodabérleti, és takarítási térítést a szakszervezet felé. Így onnan már akkor ki kellett költözniük.

Egy másik ilyen példa volt, amikor az úgynevezett „szellemi munkát végzők” 1000 fős állományában megpróbálta a cégvezetés bevezetni 4 órás munkaidőt. Ebből végül nem valósult meg semmi, ugyanis, mint Molnár is felvetette, hivatalosan például a műszakvezetők is a szellemi dolgozók közé számítanak, az azonban egyáltalán nem életszerű, hogy ők például csak 4 órában, és 4 órás munkaidőnek megfelelő illetményért dolgozzanak egy nap, ennyi idő alatt ugyanis nem tudnák munkájukat ellátni.

Mindezek után következett az, hogy a vállalat mindössze szabadságos bér kifizetésének részletekben történő teljesítését vállalta.

Ahogyan azt tegnapi, a témáról szóló, részletes riportunkban is írtuk, a nehézipari nagyvállalatnál a munkásság szervezettségi szintje hagyományosan nagyon magas, és az az átlag magyar munkahelyekhez képest is igen erős érdekérvényesítő képességgel rendelkezik.

A Dunaferr egyébként a július 10-i, kifizetési határidőt még év elején kérte a hagyományos június 10-e helyett, és a csúszás megindoklásánál az „acélipari válság” hatásaira hivatkozott.

Evgeny Tankhilevich az orosz állami érdekeltségbe tartozó acélipari nagyvállalat vezérigazgatója pedig május elején még az Index.hu-n panaszkodott arról, a vállalat helyzete igen rossz, főleg állami garanciákra és segítségre várnak az abból való kilábaláshoz, ennek ellenére ők az elmúlt években jelentős béremelést hajtottak végre, különösen „kékgalléros”, gyári munkásaik körében:

„most olyan lépések meghozatalára kényszerültünk, amikre még nem volt példa az én irányításom alatt. Felmerült az is, hogy öt napot csúszni fognak most a fizetések, de ezt sikerült most kezelni, és időben érkezik a bér a dolgozókhoz.”

-tette ekkor hozzá. Azóta a szabadságos bér esetében a cég és a szakszervezet között a kommunikáció megakadt.

Emailben fordultunk a Dunaferr vezetőségéhez, amelyben azt kérdeztük, tervezik-e, hogy a kereset benyújtása után az elmaradt szabadságos bért kifizetik, illetve hogy mit gondolnak arról, hogy a szakszervezet szerint kollektív szerződést szegtek. Amint válaszolnak, cikkünket ezzel frissítjük is.

 

Forrás: https://merce.hu/2020/07/14/beperelte-a-szakszervezet-a-dunaferrt-az-elmaradt-szabadsagos-berek-miatt/

 


© 2024 Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Minden jog fenntartva