DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség

Aktualitások

Nem pénzkérdés a postások béremelése


 

Hűségpénzzel próbálja megbékíteni dolgozóit az állami cég

Felemelte 600 millió forinttal azt a keretet a Magyar Posta, amelyből egyszeri juttatásokat adna a legalább öt éve a cégnél dolgozóknak – tájékoztatta a Népszavát Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének (POFÉSZ) elnöke.

 

Tóth Zsuzsanna, a  Postás Szakszervezet elnöke hozzátette, hogy választmányuk kedd délelőtt mondja ki a végső szót, de valószínűsíthető, hogy a másik három érdekvédelmi szervezettel együtt ők is csak az alapbér tíz százalékos megemelését tartják elfogadható megoldásnak.

A Posta vezetésének évközi kifizetésekre vonatkozó ajánlata egyébként éves szinten már eléri a 9 milliárd forintot, ami már csak egyetlen milliárdra van a szakszervezetek követelésének teljesítéséhez szükséges tízmilliárdtól. Ez azt bizonyítja, hogy valójában nem a pénz az akadálya a kérés teljesítésének, hanem inkább az, hogy a közszolgáltató cég tulajdonosa, az állam és a tulajdonosi jogokat gyakorló nemzeti vagyonért felelős miniszter nem akar olyan helyzetet teremteni, ami a jövőre nézve bármilyen elköteleződést jelent. Egyre szélesebb körben terjed ugyanis, hogy ősztől a MÁV alá a múlt héten besorolt Volánbusztól kilépett Dávid Ilona a Postánál folytatja karrierjét, márpedig ő nem a szakszervezeteknek tett engedményekről híresült el.

Az is igaz, hogy a Posta a fenti 9 milliárdos keretből már jócskán költött: a minimálbér kötelező emelése 1,2 milliárdba került, a májusi bruttó 65 ezer forintos egyszeri kifizetés pedig majdnem kétmilliárdot vitt el. Az augusztusi hóközi kifizetésre hétfőn a munkáltató sávos ajánlatot tett. Aki 5-10 éve dolgozik a cégnél, az 100 ezer forintot kapna, aki a 10-15 éves sávban van, az 120 ezret, aki pedig 15 évnél többet húzott le a vállalatnál, az bruttó 140 ezer forintra számíthatna.

A több mint 28 ezer alkalmazott közül nyolcezren maradnának ki a „hűségjutalomból”, mert öt évnél kevesebb időt töltöttek a Magyar Postánál. A márciusban fejenként 180 ezer forintban meghatározott keretből megmaradó pénzt az év végén osztanák szét. A szakszervezetek csak az alapbéremelést fogadják el tárgyalási alapnak, így erősen kérdéses,  ér-e bármit, ha a cég vezetése a pénteken folytatódó bértárgyalásra új csomagot dolgoz ki,  hogy az öt éven belül belépett dolgozóknak is jusson valami.

A nagy kérdés, hogy meddig mennek el az érdekvédők a felháborodott postások tömegével a hátuk mögött, ha nem teljesül a béremelési követelésük. Másrészt azt sem könnyű megmondani, a postásoknál mit jelent a még elégséges szolgáltatás egy sztrájk vagy akár csak egy figyelmeztető sztrájk esetén. Ami biztos: a munkabeszüntetéstől a tulajdonos is tart, információink szerint Bártfai-Mager Andreát a Magyar Posta vezetőinek folyamatosan tájékoztatni kell arról: veszélyben van-e a munkabéke? Azt azonban nem tudni, mit lépne, ha azt a választ kapná, hogy igen. 

Forrás: https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/23148-nem-penzkerdes-a-postasok-beremelese

 


© 2024 Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Minden jog fenntartva