DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség

Aktualitások

Valóságos harc folyik a Dunaferr irányításáért


Két nap alatt két egymással szöges ellentétben lévő tájékoztatás érkezett a Dunaferr vezetésével kapcsolatban. A társaság menedzsmentje által kiadott keddi tájékoztató azt állítja, hogy az egyik ukrán tulajdonosi érdekcsoport megpróbálja szétzilálni a cég irányítását. Ezekre a vádakra levélben reagált a megszólított - és jelenleg az egyetlen legitim felhatalmazással rendelkező - igazgatósági tag. A birtokunkba került válasz szerint Tetyana Taruta kísérletet tesz a törvényes állapot helyreállítására, azonban ebben nincsenek a segítségére a vasmű vezető beosztottjai, akik még a vállalat területére sem engedik be. Közben december 3-ra kritikus fontosságú esemény jöhet a társasági életében.

Hetek óta szerepel az országos hírekben a dunaújvárosi vasmű, ami azonban ezúttal kétes dicsőség, ugyanis legutóbb arról szóltak a hírek, hogy sem a szeptemberi, sem az októberi béreket nem tudja kifizetni egy összegben az eredeti határidőre a dolgozóknak a vállalat. A bérekkel kapcsolatos negatív fejlemények pedig arra utalnak, hogy komoly bajban van az amúgy korlátozott kapacitásokkal működő cég, likviditási válságot emlegetnek sokan. A szakszervezet korábban már hangoztatta, hogy szerintük "a gyár haldoklik, de nem életképtelensége miatt, hiszen vannak megrendelések, jók az eladási árak, hanem a felelős tulajdonosok hiánya miatt, akiknek a segítségét kérte".

Megszólalt a menedzsment

Mindezek után érkezett december első napján az a közlemény a társaság nevében, amely azt hangoztatta, hogy "a működése a háttérben zajló, tulajdonosi érdekcsoportok közötti viták ellenére is biztosított". A vasmű menedzsmentje által kiadott tájékoztatás kitért arra, hogy a társaság menedzserei "az elmúlt napokban arról értesültek, hogy a vállalat egyik ukrán tulajdonosi érdekcsoportja az érvényben levő járványügyi törvényeket és korlátozásokat illegális módon kihasználva megpróbálja megzavarni, szétzilálni a társaságcsoport munkájának irányítását".

A tegnapi közlemény arra is kitért, hogy "a cég vezetése felé már több magyarországi és külföldi üzleti partner is jelezte, hogy több olyan megkeresést és tájékoztatást kaptak, amelyek bennük is bizonytalanságot keltettek a vállalatcsoport irányításával kapcsolatban". Mindezek után a Dunaferr menedzsmentje a közleményben leszögezi, hogy

a híresztelések és törekvések nem jogszerűek, sőt nehezítik a Dunaferr helyzetét,

ezért a vállalat managementjének vezetése szükségesnek tartja, hogy mindenkit tájékoztasson mindennek alaptalanságáról, és mindenkit arra kérjen ezúton is, hogy mindezt hagyja figyelmen kívül, és a már eddig is meglévő kapcsolatait tartsa fenn a továbbiakban is a vállalattal".

A közlemény vége azonban már azt sejteti, hogy folyik valami a háttérbe a tulajdonlást illetően. Úgy zárul ugyanis a tájékoztató, hogy "ha a Dunaferr tulajdonosi, irányítási helyzetében hivatalos változás történik, úgy erről az ISD Dunaferr Zrt. szabályszerűen tájékoztatni fogja partnereit és az érintetteket".

Első elolvasásra nehezen lehet megítélni, hogy a fenti tájékoztatás pontosan miről is szól és kikkel szemben vesz fel ilyen védekező pozíciót (mivel nem nevezett meg senkit a cég vezetése az "ellenakció" mögött), azonban birtokunkba került egy másik - a fenti tájékoztató tartalmával szöges ellentétben álló - levél, amelyet Tetyana Taruta, a Dunaferr egyik igazgatósági tagja jegyez. Ő Szergej Tarutának, az ISD alapítójának lánya.

Nem hagyta ezt szó nélkül az ukrán tulajdonosi csoport

Az igazgatósági tag hozzánk eljutott tájékoztatása szerint "az ISD Dunaferr Zrt-t

jelenleg néhány ember irányítja képviseleti jog nélkül és átláthatatlan körülmények között,

akik elzárták a vezető tisztségviselőt minden információtól és kitiltották a vállalat területéről, a törvényes működés azonban helyreállítható".

A Tetyana Taruta által jegyzett dokumentum emlékeztet a tegnap, aláírás nélkül kiadott közleményre, amely Taruta szerint valótlan és félrevezető állításokat tartalmaz.

"Valótlan az az állítás, hogy ukrán tulajdonosi érdekcsoport próbálja megzavarni a vállalatcsoport munkájának irányítását" - olvasható a hozzánk eljutott tájékoztatóban. A valóság ezzel szemben az - érvel a levél -, hogy az egyetlen igazgatósági tag, a társaság egyetlen vezető tisztségviselője,

aki a jelenlegi veszélyhelyzetben eljárni képes, jogszabályi kötelezettségének eleget téve kísérli meg a törvényes állapot helyreállítását.

A vezető tisztségviselő alapvető kötelezettsége, hogy társaság ügyvezetését a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján lássa el. Ezért a vezető beosztású munkavállalók együttműködését kérte, ők azonban azt megtagadták, és

megakadályozták azt is, hogy a vállalat területére belépjen.

Taruta úgy érvel, hogy ezzel jogellenesen akadályozták abban, hogy ellása törvényes feladatait.

A társaság menedzsmentjének keddi közleményére adott válaszában az igazgatósági tag azt írta, hogy "a többi igazgatósági tag kiesése esetén egy személy is jogosult az igazgatóság részéről, aki erre vezető tisztségviselőként egyben köteles is". Amennyiben ugyanis nem történik meg a társaság jogszerű működésének helyreállítása és ezzel a munkavállalók érdekeinek a védelme, akkor

az rövidesen a dunaújvárosi vasmű megszűnéséhez fog vezetni

- vetíti előre válaszában a vezető tisztségviselő, aki arra is kitért, hogy már egyeztetett a munkavállalók képviselőivel, akik részt fognak venni a megfelelő testületek munkájában és együttműködnek az igazgatósággal a törvényes működés fenntartása érdekében.

Nehéz helyzetben

Tetyana Taruta igazgatósági tag tájékoztatója emlékeztet arra, hogy a társaság nehéz helyzetben van, ennek pontos megítélésére azonban nincs lehetőség, ugyanis "az átláthatóságot akadályozza", hogy nem kap információt a menedzsmentről erre vonatkozóan, sem ő, sem a szakszervezetek képviselői. A vezető tisztségviselő egyúttal súlyos vádakkal illeti az általa "ténylegesen irányító, önjelölt néhány munkavállalónak" nevezett menedzsmentet, akik szerinte "mindenféle kontroll nélkül irányítják az ISD Dunaferr Zrt-t és leányvállalatait".

 

Forrás: https://www.portfolio.hu/uzlet/20201202/valosagos-harc-folyik-a-dunaferr-iranyitasaert-460112#


© 2024 Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Minden jog fenntartva